Interjú Vikivel az uictorie.gportal írójával.

szombat, május 27, 2017

Sziasztok! A mai bejegyzésem ismét egy interjú lesz, mert tudom, hogy szeretitek olvasni, én meg szeretem elkészíteni. Az alanyom Gportalon szerkesztő, méghozzá szépségápolással foglalkozik a blogja. 

1. Mióta írsz blogot, hogy jött az ötlet, hogy elkezd? 
-A blogom,amit jelenleg használok decemberben indult, annak érdekében,hogy ne csak a barátnőimmel beszélhessem meg azokat a dolgokat,amiket szépségápolás terén szoktam. Tanácsokat szívesen adok és kérek, új termékekről is örömmel beszélgetek. Kedvem támadt egy nagyobb platformra leírni ezeket a tapasztalatokat, és egy-egy témában diszkurzust indítani. Na meg persze a weblapszerkesztést is hiányolta a szervezetem.

2. Miért pont 'uictoire' lett a blogod neve? 
-Ugye a nevem Viktória,aminek a jelentése győzelem. Ez pedig franciául viktoire (viktoár), és így túlságosan kikövetkeztethetőnek gondoltam ( :D), így a v-t helyettesítettem egy ui-val, na és hát így lett uictoire a blogom neve.

3.Voltak a mostani blogos előtt is más honlapjaid? 
-Persze, tizen-egynéhány éves koromban szinte csak az volt a napi elfoglaltságom, hogy bejegyzéseket írjak az akkori Selena Gomezes fan oldalamra. Meg volt még egy tucat,de valahogy mindig meguntam őket. Három éve egyáltalán nem volt rendszeresen frissített oldalam, és már nagyon hiányzott.

4. Mivel blogolsz, gondolom az írás az ami érdekel? De még mi az ami érdekel ennyire? 
-Hát mostanában újra elkezdtem rendszeresen olvasni és sorozatot nézni, ha időm engedi. Filmet többet nézek ugyan,ezt általában a barátommal teszem. Na ő is leköti a szabadidőm nagy részét. Meg természetesen a barátaim is.

5.  Elakarsz érni valamit a blogolással? Van vele valami nagyobb terved? 
-Egyelőre annyit, hogy kialakuljon egy kisebb családi közösség az olvasóim között. Ennek nagyon örülnék, de ilyen világmegváltó tervet még nem eszeltem ki.

6.Van, hogy egy nap alatt kivégzel egy témát, vagy több napon keresztül dolgozol rajta még publikálod? 
-Általában egy nap alatt írok meg egy cikket. Nem szeretek több napot ülni valamin, meg ha éppen aznap van időm rá,akkor élek az alkalommal, és publikálok.

7. Melyik a  kedvenc bejegyzésed az összes közül? 
-Egy bizonyos bejegyzést nem tudok kiemelni, de azok a kedvenceim, amikor egy adott termékről írok egy hosszasabb posztot. Ezek mindig nagy kihívást jelentenek, abból a szempontból,hogy mi az,ami az olvasóknak érdekes lehet és fontos, ne csak nyilvánvaló dolgokat írjak a termék színéről és állagáról.

8. Mit üzensz az olvasóidnak? 
-Hú,hát nem tudom erre mi a jó válasz. Közhely,de köszönöm nekik hogy olvasnak, nagyon motiváló tud lenni egy-egy komment, vagy ha látom az oldal látogatottságának növekvését. 🙂 Most valami Gandhi idézetet kéne írnom?

Köszönöm az interjút! :)

Ha neked is tetszenek az ilyen cikkek, akkor kövess be, hogy elsők között értesülj az újabb bejegyzéseimről. Ha te is szeretnéd, hogy interjút készítsek veled, akkor írj nekem.

You Might Also Like

0 megjegyzés

CLOSE

Ennyien jártak itt.

Instagram